2013. április 28., vasárnap

Jelentés a kertből

Mostanában kicsit elfoglalt voltam, nem tudtam idejében megírni ezt a bejegyzést. Azóta már lassan elvirágoznak a fáim (a meggy még javában pompázik). Külön öröm, hogy az összes tavaly telepített gyümölcsfám megmaradt és nagyon szépek. Az egyik őszibarack még virágzott is:




Itt pedig az "idős" meggy, előtérben egy nyári körtével. Ugye nem is látszik, pedig ott van! A törzs a képen a nyári körtéé:


A meggy olyan szép, hogy itt van egyedül is:


A cseresznye tömve virágokkal:


Itt pedig a kertem madártávlatból. Az aszály ellenére elég zöld, egyenlőre még csak a fölső pár centi száradt ki.



2013. április 14., vasárnap

Itt a tavasz II.

Na most aztán már tényleg itt a tavasz! Igaz reggel még hideg volt, de délutánra összeszedte magát az idő. Hihetetlen, hogy kb 1 hét alatt mennyit nőtt minden a kertben. Itt van szemléltetésként a borsó:

Egy héttel korábban

Napjainkban

Szakaszosan vetettem őket az ágyásokba, nehogy egyszerre kelljen majd szedni őket. Eddig nem érték utol egymást. Valaki azt jósolta nekem, hogy úgyis egyszerre teremnek majd. Ne legyen igaza! És egy kis nosztalgia tavalyról. Úgy ki volt száradva a kert mintha csak sivatag lett volna:


Ez a kép csak pár nappal készült később, mint a föntiek, és mennyivel nagyobb a borsó. Pedig idén hamarabb sikerült elültetnem. Szörnyű, hogy le van maradva minden.
Vetettem facéliát (mézontófüvet), el is ültettem ma. Remélem beválik mint a mustár, de ha jobban az se probléma. Ültettem ma Jánosnapi retket. Tavaly későn ültettem, eléggé hamar elfásodott. Viszont amit meg lehetett enni az jó volt. Kicsit más mint a szokásos retek, barna a héja és nagyobb is.
Kiültettem az első négy tő saját szaporítású levendulámat. Képet elfelejtettem csinálni róla, majd később pótolom.
Végezetül pedig bizonyítékom is van rá, hogy itt a tavasz:


2013. április 9., kedd

Lemosó permetezés

Végre sikerült elintéznem a lemosó permetezést a gyümölcsösben. Szőlőben csak 4 tőkére használtam, a maradék pár száz tőke rezisztens. Remélhetőleg bírni fogják ezt az extra csapadékos időjárást is. Mindenesetre kapnak rá esélyt, hogy kipróbálhassák az ellenállóképességüket :) Nagy kő esett le a szívemről, mert a kertemben állandóan fúj a szél, meg mostanában az eső is állandóan esik. Nem tudtam mikor tudom ezt a fontos dolgot nyélbe ütni.  Most teljesen jó volt az idő, még permetezésre is megfelelő. A szilva és az őszibarack még hátra van. A szilva még alszik, nem pattannak a rügyei. Az őszi kicsit előrehaladottabb, de őt még  metszenem is kell.  Utoljára maradt, tekintve hogy pirosbimbós állapot az ideális idő a metszésre. Bár egyesek szerint ez a nézet már elavult, de én még egyenlőre konzervatív vagyok. Lényeg, hogy a többi fa kész. Ők már eléggé ébredeznek, nem akartam túl későre halasztani ezt a dolgot. Bálint gazda szavaival élve: "Aki ezt a permetezést idejében és gondosan elvégzi, annak a tavasz és a nyár folyamán sokkal kevesebb gondja lesz a kertjével, mint aki ezt a lehetőséget elmulasztja." Bordóilével lemosóztam, szerintem ez az egyik legjobb gombabetegségek ellen. Idén pedig a sok eső miatt ez nagyon fontos! Biokertben is engedélyezett. Méghozzá Bordóilé Nano SC-t használtam. A boltban azt mondták nekem lombos állapotban sem okoz perzselést. Itt olvashattok róla egy leírást. Azért nem akartam túlságosan elkésni vele, biztos ami biztos alapon. Meg a dobozán sem ajánlják, hogy lombos fákat permetezzünk vele. Mindenképpen rügypattanás után akartam permetezni, mert akkor már erősebb a kórokozók élettevékenysége, jobban hat rájuk a szer, ezért várok még a szilvával.


A továbbiakban már majd csak csalánlével és zsurlólével engedélyezett a permetezés a kertemben. Indokolt esetben tavasszal esetleg még Nevikénnel. Ez egy olajos mészkénlé, és szintén engedéyezett a biokertekben is. Tavaly nagyon jót tett a körtefáimnak. Teljesen kivirultak tőle, pedig már leveles állapotban voltak.  Teljesen kipusztultak a körtelevélbolhák, és szép zöld színe lett a leveleinek. Főleg rovarkártvők gyérítésésre használják. Erről pedig itt egy jó leírás: Nevikén. Arra kell vigyázni, hogy 20°C fölött és tűző napsütésben ne permetezzünk vele, mert a kénnek ilyenkor perzselő hatása van.